Lukács Miklós, Larry Grenadier, Eric Harland - Cimbalom Unlimited

 


BMC RECORDSCIMBALOM UNLIMITED
Lukács Miklós, a cimbalom virtuóza, lenyűgöző muzsikus, akinek figyelemre méltó technikai készsége kreativitással párosul. Új távlatokat nyitott hangszere megszólaltatásában, miközben műfajilag is kiterjesztette annak lehetőségeit, és igazolta, hogy a zene változatlanul a jó öreg egyetemes nyelv. Mi több, Lukács közvetítő is, azzal a ritka képességgel, hogy játékával merőben eltérő zenei világokat tud honosítani. Egyik hagyományt a másik után értelmezi a hallgatók számára, akár ismerik már az adott idegen nyelvet, akár először hallják az ő tolmácsolásában. Hogy e lemezének – melyen első ízben partnere a Larry Grenadier (nagybőgő) és Eric Harland (dob) alkotta lehengerlő ritmusszekció – a Cimbalom Unlimited címet adta, nem üres melldöngetés, és nem is szemfényvesztő mutatványosság a borítón látható alak részéről. Lukács sokféle zenét használ a világ minden tájáról, s befogadóképessége tényleg határtalan. Ám a lényege teljesen egyéni. Látszatra az európai komolyzene, a cigányzenei hagyomány és a jazz világát járja be, azonban lemezének repertoárja ennél sokkal szélesebb.

 

LukacsGrenadHarland


Lukács pályakezdése óta adaptál zenei hagyományokat. Édesapja révén – aki szintén cimbalmos, és máig éttermi muzsikálásból él – a városi cigányzene közegében nőtt fel. Nyolcévesen kezdett cimbalmozni – középiskolai, majd zeneakadémiai tanulmányainak kezdetben a komolyzene állt a középpontjában, de gondolataiban már ekkor egymással beszélgettek a különféle zenei nyelvek. A jazzt fokozatosan szerette meg, tanulmányai közben egyre többet hallgatta, hogy rájöjjön, hogyan játszható ez a műfaj cimbalmon. Csak zeneakadémiai tanulmányainak befejezése, 1999 után kezdett aktívan jazzt játszani, előbb Borbély Mihály Quartet B nevű együttesének vendégművészeként, majd nem sokkal később már a Dresch Quartet állandó tagjaként. 2005-ben saját kvintettet alapított, s ugyanebben az évben nagy figyelmet keltett a zongorista Szakcsi Lakatos Bélával közös Check it out, Igor című, improvizációs felvételeket tartalmazó albummal is. Egyre több partnerrel dolgozott úgy Magyarországon, mint külföldön, mindeközben Eötvös Péter műveinek előadójaként a kortárs zenei színtérnek továbbra is rendszeres közreműködője maradt. 2013-ban létrehozta sodró lendületű trióját, a Cimbiózist, mellyel két nagyszerű lemezt is kiadott. Nem sokkal ezt megelőzően a legendás amerikai szaxofonos, Charles Lloyd felkérte, hogy játsszanak együtt Sky Triója budapesti koncertjén, majd röviddel ezután meghívta Wild Man Dance projektjébe, melynek 2015-ben a Blue Note kiadónál megjelent lemezén Lukács – Lloyd mellett – olyan előadókkal működött közre, mint a zongorista Gerald Clayton és a dobos Gerald Cleaver.

A Lloyd együttesével való együttműködés révén dolgozott és került barátságba Grenadierrel és Harlanddal is. „Mindkettő remek muzsikus, nyitott mindenféle zenére. Ezért gondoltam, hogy ideális partnerek lesznek a zenémhez” – Lukács Miklós e kijelentését

A lemez felvételei a BMC Koncerttermében készültek 2016. júnus 2-3-án; a R.I.EP. című darab az Opus Jazz Clubban 2016. június 4-én rögzített élő felvétel.
Felvétel és keverés: Szabó Viktor
Borító: Huszár László / Greenroom; Producer: Gőz László; Label manager: Bognár Tamás
Cimbalom Unlimited
BMC CD 244

Lukács Miklós – cimbalom
Larry Grenadier – nagybőgő
Eric Harland – dob
Lukács Miklós – cimbalom
Larry Grenadier – nagybőgő
Eric Harland – dob

1. Balkan Winds (6:45)
2. Lullaby for an Unborn Child (7:32)
3. Peacock Dance (6:05)
4. Dawn Song (7:25)
5. Somewhere… (6:13)
6. Act 3 (6:06)
7. Aura (5:32)
8. Sunrise in Chennai (8:02)
9. R. I. EP. (In Memoriam Esterházy Péter) (7:32)
Valamennyi darab Lukács Miklós szerzeménye